A II. világháború előtt és közben jó néhány olyan harckocsi konstrukció született, amely életképtelennek bizonyult. Legismertebb az előbb 100, majd 188 tonnás német ’Maus’, de a háború során a britek is megépítették a maguk 78 tonnás — amúgy félelmetes megjelenésű —, de szintén használhatatlan harckocsijukat, a ’Tortoise’-t.

1943 elején a szövetséges erők jelentős ellenállásra számítottak a tervezett európai invázió során, mivel az ellenség jól megerősített állásokból harcolt. Ennek eredményeként megjelent a járművek egy új osztálya, a szupernehéz tankok formájában, amelyek a maximális páncélvé- delmet helyezték előtérbe a mobilitással szemben. Csakhogy ezek a járművek csúfos fiaskónak bizonyultak, és legkevésbé sem feleltek meg a kor hadászati elvárásainak.

A brit Hadügyminisztérium 1942-ben jelentette be igényét egy új, minden addiginál ne- hezebb harckocsira. A Nuffield Mechanisation & Aero Ltd. jelentkezett a felhívásra, nem kevesebb, mint 18 különálló tervvel (AT1-től AT18-ig), amelyeket 1943 májusa és 1944 februárja között készítettek el. Végül az AT.16-ot hagyta jóvá a Hadügyminisztérium, és 25 jármű előgyártását rendelte el, prototípusok nélkül. 1945 szeptemberét tűzték ki ha- táridőként, amikorra az A39 ’Tortoise’ (Teknősbéka) szolgálatba állt volna.

Ezt követően elkezdődött a munka. A Tortoise osztályát a hadügyminiszter és az ellátási miniszter nehéz rohamtankként határozta meg egy közös memorandumban, és ennek megfelelően egy rendkívül erős, 32 fontos (Ordnance QF 32) páncéltörő ágyúval látták el a 10 m hosszú, 3,90 m szélességű és 3,04 m magas járművet. A próbák tapasztalatai sze- rint ez akár 1000 méterről is képes volt átütni a német harckocsik homlokpáncélját.

Külön töltetet és lövedéket használt, ami azt jelentette, hogy a lövedéket a hajtóanyag előtt töltötték be. A harckocsi 60 lőszert hordozott, ebből 12 a „készenléti tárolóban”, a többit pedig a legénységi rekesz padlója alatt. Néhány korai típuson egy kis töltőnyílást alakítottak ki a kazamata bal oldalához.

A 32 fontos (94 mm-es) ágyút egy nagy félgömb alakú tartóra rögzítették a tank homlok- páncéljának közepén, és egy szegecselt páncélgallér védte. Ez rendkívül széles, 40 fokos lövési szöget tett lehetővé balra és jobbra, valamint +20/-10 fokos emelkedést/süllyedést.

A lövész az irányzást a jobb oldalon lévő periszkópon keresztül végezte, amelyet ugyanez a szegecselt gallér védett. A másodlagos fegyverzet három 7,92 mm-es (0,31 hüvelykes) BESA  géppuskából állt. Kettő közülük egy forgó kupolában volt a felépítmény jobb hátsó részén, egy pedig a frontpáncél bal felső sarkában. A harckocsit a standard 2 hüvelykes füstbomba-vetővel is felszerelték.

A Tortoise első prototípusa, amelyet a „P1” jelzéssel azonosítottak.

A tekintélyes méretű löveg és a személyzet számára kellően tágas tornyot kellett bizto- sítani, mely óriási célfelületet nyújtott, így a páncélvédettséggel sem spórólhattak a mérnökök. Így az A39 ’Tortoise’ rendkívül jól páncélozott volt, a kiemelkedő fontosságú kazamata felépítménye egyetlen hatalmas öntvényből állt, és a jármű súlyának nagy részét tette ki. A kazamatát döntött frontpáncélzat borította, amelynek vastagsága 228 mm volt, ami oldalakon és hátul 178 mm-re, felül és alul pedig 33 mm-re csökkent. A futóművet vastag oldalsó szoknyák védték. Nem meglepő tehát, hogy a modell tömege elérte a 78 tonnát.

A hatalmas felépítmény adott otthont a 7 fős legénységnek, amely a parancsnokból, a lövészből, 2 géppuskásból, 2 töltőből és egy sofőrből állt. Mozgatását egy 600 lLE-s Rolls-Royce Meteor V12-es motorra bízták, ami azonban kevésnek bizonyult a feladathoz — csak 7 lóerő/tonna teljesítmény-tömeg arányt biztosított. Ezért sebessége úton is csak 19 km/h volt, terepjáró képessége pedig csapnivaló lett, alig 6 km/h-val. A motor hatalmas fogyasztása pedig rövid idő alatt kimerítette az 530 literes üzemanyag-készletet. Ez azt jelentette, hogy a ’Tortoise’ hatótávolsága igencsak korlátozott volt, körülbelül 160 km.

A jármű szállításához két nehéz tehergépkocsira volt szükség.

A hajtókerekek és a sebességváltó a jármű elején helyezkedtek el. A hajtáslánc a test mindkét oldalán négy forgóvázból állt. Mindegyik forgóváz két dupla, gumírozott kerék- kel volt felszerelve, torziós rudakon. A lánctalpak 88,39 cm (34,8 hüvelyk) szélesek voltak, hogy ésszerű értékre csökkenthessék a fajlagos talajnyomást. A jármű stratégiai mozga- tása is siralmasnak ígérkezett, szinte lehetetlen volt szállítani, megmozdításához több vontatóra volt szükség, és vasúti szállítása is reménytelennek tűnt. Műszaki mentésére pedig szemernyi esély sem kínálkozott.

A ’Tortoise’ csak páncélvédettség és tűzerő dolgában rendelkezett kiugróan jó képessé- gekkel, minden más téren problémák sokaságával küszködő prototípusnak bizonyult — nem csoda, hogy a hat darabos kísérleti sorozat legyártása és tesztelése után a teljes programot berekesztették.

A ’Tortoise’ Nagy-Britannia hozzájárulása volt a II. világháború szupernehéz tank versenyéhez. Valójában inkább könnyűnek számított ebben a kategóriában — 78 tonnájával eltörpült a ’Maus’ vagy más, valóban szupernehéz modellek mellett — de szélessége és hosszúsága miatt mégis a legnagyobb brit páncélos jármű, amelyet a világháború során megalkottak.