A II. világháború fegyverei, járművei

Polikarpov I-16 [108.]

2018. szeptember 18. - Habitus

Vacilláltunk, hogy a szovjet világháborús vadászgépeket bemutató sorozat befejező részeként érdemes e feltenni egy rövid ismertetőt erről a maga idejében korszakalkotó, de a II. világhá- ború idejére már alaposan elavult vadászgépről. Aztán végül úgy döntöttünk, hogy igen.

rata-sz2.jpg

Az I-16 a spanyol polgárháborúban a köztársasági légierő részeként mutatkozott be, és jobbnak bizonyult minden nacionalisták oldalán repülő vadászgépnél, kivéve a később bevetett Messerschmidt Bf-109-et.*

Magát a gépet – a kétfedelű I-15-össel egyidejűleg – 1933 elején kezdte tervezni Nyikolaj Nyikolajevics Polikarpov. A CKB-12 prototípus 1933. december 30-án szállt fel először, és 1933/34-ben, amikor még a merev futóműves, duplaszárnyú vadászgépek uralták az eget, forradalmi konstrukciónak számított. Mechanikusan behúzható futóműve volt (az első behúzható futóműves vadászgép volt a világon, egyúttal a Szovjetunió első mélyfe- delű, önhordó szárnyú vadászgépe), és meglepően jól teljesített – nagyon gyors volt, és gyorsan emelkedett.

i16.jpg

A gép 1934-es hadrendbe állítását ennek ellenére nehézségek kísérték – amíg a gyakor- lott berepülőpilóták lelkesedtek érte, addig az átlagpilóták, akik a könnyebben repülhető duplaszárnyú gépekhez szoktak, nehezen boldogultak vele. Annak ellenére, hogy a gép kis mérete kiváló fordulékonyságot tett lehetővé, az I-16 vezetése állandó odafigyelést követelt a pilótától; az első változatok ugyanis gyors sebességcsökkenésnél hajlamosak voltak hirtelen zuhanásba átmenni. Az eredetileg használt motort, az M-22-t később a jóval erősebb M-25 váltotta fel, és ez azon kívül, hogy megnövelte a gép csúcssebességét, (4000 m-es magasságon 325 km/h-ról 455 km/h-ra) tovább javította a fordulékonyságot és a légiharc-tulajdonságokat.

rata1.jpg

A gép fegyverzete 4 darab 7,62 mm-es géppuskából állt, de általában rakétákkal és bom- bákkal is felszerelték. A Vörös Hadsereg már a II. világháborút megelőzően kipróbálta a repülőgépről indított rakétáit, pl. az 1939-es Halhin-Gol-i orosz-japán összecsapás során az I-16-osok rakétákkal is lőtték a japán állásokat. A japánok itt Nakajima Ki-27-eseket ve- tettek be, és bizony az I-16-osok gyakran vesztesen kerültek ki a légiharcokból – kezdtek megmutatkozni gép korlátai, baljós előjele volt ez a II. világháború légiharcainak...

rata2.jpg

A gépet számos változatban (tíz főbb altípusban, Tip 1-től Tip 24-ig terjedő jelzésekkel) gyártották a ’30-as évek folyamán; a Vörös Légierő fő vadászgéptípusa volt ebben az időszakban. Hosszú harci karrierje során sok hadszíntéren megfordult, a szovjeteken kívül használták a kínaiak, a finnek és a spanyolok is. (A finnek a „Téli háború” során zsákmányolt gépekkel még 1944-ben is elsővonalbeli vadászként repültek.)

A hosszú szolgálat ideje alatt azonban elöregedett, és a világháború elején már elavult- nak számított. A Bf-109-eseket repülő németek szinte lesöpörték az égről az I-16-osokat. A gépet 1941-ben már nem gyártották sorozatban, de az óriási veszteségek miatt fel kellet újítani a gyártást, mert ekkor még nem állt a szovjetek rendelkezésére más típus, amely felválthatta volna az I-16 ot.

rata3.jpg

A 1941/42-es állapotot a legjobban a gép becenevének a változása tükrözi – a bevetések első szakaszában az agresszíven hangzó "Sólymocska" nevet a "Dongó" váltotta fel, az- tán ez a háború közepére az oroszoknál is a "Patkány" (Rata) névre módosult. Szomorú, hogy az I-16 éppen ez alatt az utolsó becenév alatt a legismertebb. 

Összesen 7005 együléses és 1640 kétüléses gép készült el.

*1936-ban a spanyol polgárháború kitörésekor a köztársasági erők vadászrepülőgépekért könyörögtek. Miután a spanyol kormány aranyban kifizette az árát Sztálin hozzájárult 475 darab I-16 Tip 5 és Tip 6 leszállításához. Az első gépek 1936 novemberében jelentek meg a spanyol égbolton; a tűzkeresztségen 1936. november 13-án estek át, amikor 12 I-16 megtámadott egy nacionalista bombázó csoportot Madridnál. A szovjet pilóták négy légigyőzelmet arattak, két német He-51 pilótája is elesett. A Polikarpovok azonnal megszerezték a légifölényt a He-51, Ar-68 és Fiat CR.32 kétfedelű gépek felett és nem akadt ellenfelük, míg meg nem jelentek a vadonatúj Bf-109 vadászgépek. (Wikipédia)

A bejegyzés trackback címe:

https://2vilaghaborufegyverei.blog.hu/api/trackback/id/tr9814246489

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása