A nyugati szövetségesek harckocsialakulatai [44.]

2018. január 01. - Habitus

Pontosabban: a nyugati szövetségesek harckocsialakulatai az 1920-as és az 1930-as években. A szovjet páncéloserőkről röviden már volt szó, így aztán most következzék Franciaország, Nagy-Britannia és az Egyesült Államok – persze most is csak vázlatosan.

char_b1.jpg

Franciaország

A francia hadseregben az I. világháború végén megközelítőleg 4000 harckocsi szolgált, és ezt a mennyiséget a világ egyetlen állama sem tudta még csak megközelíteni sem. A Renault FT-17-es könnyűharckocsijaik igen sikeresek voltak, a franciák exportra is gyár- tották őket, és a világ számos országában a páncélos haderő kifejlesztésének alapjául szolgáltak.

1921-ben Estienne francia tábornok legelsőként veti fel önálló harckocsialakulatok kialakításának gondolatát, de nem sikerül megvalósítania az elképzeléseit a konzervatív katonai vezetők ellenállása miatt, akik a harckocsikat csupán a gyalogságot közvetlenül segítő fegyvernemnek tekintik.

renault_ft17.jpg

Renault FT-17-es harckocsi, valamikor 1917-ben

A versailles-i szerződés aláírása után ez az álláspont tovább erősödik mivel a francia had- vezetés elkezdi tervezni a Maginot-vonal építését, mivel a következő háborút ugyanolyan keretek között képzelik el, mint az I. világháborút: véres, döntetlen állóháborúként. A defenzív francia doktrína és a Maginot-vonal megépítésére fordított hatalmas összegek enyhén szólva nem segítették elő a harckocsiegységek fejlődését. A francia hadseregben akkoriban elsősorban a gyalogságra koncentráltak, igyekeztek a katonákat mozgatható gyalogsági ágyúkkal és egyéb könnyű fegyverekkel ellátni.

A harckocsiknál a gyorsaság senkit sem érdekelt, a tábornokok szerint ugyanis az előrenyomulás ütemét a gyalogság tempója határozza meg, ezért a francia harckocsi- fejlesztésben az erősen páncélozott, nagy tűzerejű, de lassúbb típusok domináltak. Ilyen volt például a Char B1 nehéz gyalogsági harckocsi, amelyet 1924-ben kezdtek fejleszteni. Vastag páncélzata még közvetlen közelről is ellen tudott állni a német 50 mm-es páncél- törő ágyú lövedékének; fő fegyverzete egy a páncéltest kazamatájában elhelyezett 75 mm-es löveg volt.

char_b1bis.jpg

Char B1 bis

A francia hadsereg 1940-ben kb. 320 ilyen nehéz harckocsival rendelkezett, és a Wehr- machtnak nem állt a rendelkezésére hasonló tulajdonságokkal rendelkező tank. A Char B-t egyedül a 88 mm-es páncéltörő ágyú tudta kilőni.

1930-ban Maxim Weygand tábornoknak mégiscsak sikerült elfogadtatnia a főparancs- noksággal 5 gyalogoshadosztály és 5 lovasdandár motorizálásának tervét, amelyek mellé még egy lovashadosztály motorizált hadosztállyá alakítását is tervbe vették. A szemlélet azonban nem változott: csak gyalogsági támogatásra akarták felhasználni a motorizált csapattesteket.

degaulle1944-paris.jpg

1944 őszén, Franciaország felszabadulása után De Gaulle tábornok Toulouse-ban

1934-ben egy akkor még teljesen ismeretlen alezredes, Charles de Gaulle, néhány fiatal tiszttársával egyetemben a hivatalos katonai doktrína megváltoztatását követelve azt ja- vasolta, hogy állítsanak fel nagyobb, összfegyvernemi páncéloshadosztályokat, amelyek képesek lennének önálló csapásmérésre és az ellenséges vonalak áttörése után a táma- dás továbbfejlesztésére is. De Gaulle nézeteit azonban a nyilvánosság és a hadsereg is elutasította; sem a hadügyminiszter, sem a vezérkari főnök nem akart változtatni a harckocsiegységek összetételén és alkalmazási módján; számukra elegendő védelmet nyújtott a Maginot-vonal. Az igazsághoz tartozik az is, hogy de Gaulle valóban elvetette a sulykot, az általa javasolt mintegy 100 000 főből álló egységek valószínűleg sosem lettek volna képesek sikeres önálló manőverezésre.

1935-ben a németek bevonultak a Rajna-vidékre, és ennek hatására a franciák ugyan valóban belefogtak a lovashadosztályok tankokkal való felszerelésébe, sőt 1937-ben el is kezdődött egy harckocsihadosztály felszerelése, de beletelt két évbe, amíg ez az alakulat elérte a harcképességet. 1939-ben a francia hadsereg hiába dicsekedett azzal, hogy ők rendelkeznek Európában a legjobb harckocsikkal – ez csak részben volt igaz. A francia 47 mm-es harckocsiágyúk valóban kiválóak voltak, de az alakulatok felszereltsége a francia ipar gyengébb teljesítménye miatt erősen az elvárt szint alatt maradt. Ugyanígy hiányos volt páncéltörő tüzérség is: az előirt 88 darab páncéltörő löveg helyett csak 40-50 darab- bal rendelkeztek a francia hadosztályok.

Anglia

Az I. világháború után Angliának, Franciaországgal egyetemben mindenkivel szemben komoly előnye volt harckocsiépítés terén, ekkoriban a britek voltak a harckocsizó fegy- vernem úttörői. Két angol tábornok, Fuller és Hart pedig már az 1920-as években haladó taktikát dolgozott ki a harckocsiegységek számára: a harckocsik és a velük lépést tartó motorizált gyalogság ennek értelmében áttöri az ellenséges frontot, és elzárja az ellen- ség visszavonulási és utánpótlási útjait, összeroppantva ezzel a frontot tartó ellenséges erőket. 1923-ban Fuller elképzelései alapján létrehoztak egy motorizált egységet, amely- lyel igyekeztek begyakorolni ezt a taktikát a Salisbury Plain gyakorlóterepén.

jfc-fuller1.jpg

John Frederick Charles Fuller (1878-1966) tábornok 1939-ben

Az itt lefolytatott hadgyakorlatoknak pozitív eredményei voltak, annak ellenére, hogy a harckocsik konstrukciója és felszerelése hiányos és kipróbálatlan volt. Így 1931-ben Angliában létrejön egy négy páncélos-zászlóaljból álló páncélosdandár, majd 1934-ben újabb előrelépés történik: a harckocsiegységeket motorizált gyalogosalakulatokkal kombinálják. De a brit hadvezetésben jelenlévő harckocsiellenes lobby meghamisította a harckocsik és a gyalogság közös gyakorlatainak eredményét, és azzal érvelt, hogy a pán- céltörő tüzérség rohamos fejlődésével a harckocsi, mint fegyver már elavulttá vált. Fuller tábornokot leváltották, és csak 1936-ban, a szovjet hadsereg téli hadgyakorlatának elem- zése után rendelték el ismét a harckocsik fejlesztését.

A britek három különböző típust hoztak létre, ezek egyike a kis harckocsi (tankette) volt, amely már ekkor egy elavult fejlesztési ágat képviselt. A másik irányvonal a gyalogságot támogató harckocsi (infantry tank) volt – lásd. , MatildaValentine és Churchill – ezeknek a gyalogsággal együtt kellett előrenyomulnia, és az ellenség vonalait, géppuskafészkeit támadnia. Feladatukból adódóan a nagy sebesség lényegtelen volt, sokkal inkább számí- tott a vastag páncélzat.

matilda2-1.jpg

Matilda II 1940-ben valahol Észak-Afrikában

A harmadik ágat az ún. cirkáló harckocsik (cruiser tank) képezték. A klasszikus lovasság szerepét voltak hivatottak betölteni, jóval mozgékonyabbak voltak, mint a gyalogsági harckocsik, de csak gyengén páncélozottak és gyenge fegyverzetűek; az ellenséges vo- nalon ütött résbe való benyomulás és a bekerítés volt a feladatuk. Mint később kiderült, mindhárom fejlesztési koncepció elhibázottnak bizonyult, és az ezen elvek alapján kifej- lesztett tankok sok gondot okoztak a briteknek Franciaországban és Észak-Afrikában.

1936-ban Anglia 375 darab harckocsival rendelkezett, ebből 304-et hivatalosan is kiörege- dettnek és elavultnak minősítettek. Főként a felhasznált motorok voltak korszerűtlenek; az 1918-as gyártmányú léghűtéses Liberty repülőgépmotorok gyengék voltak, bonyolul- tak és nehezen szervizelhetőek. Annak ellenére, hogy a páncélos fegyvernem Angliában született meg az I. világháború során, a 30-as évek végén az angolok – csakúgy, mint a franciák – még mindig a lövészárok háborúra készültek: a hivatalos angol katonai doktrí- na szerint a harckocsiknak a gyalogsággal együttműködve át kellet törniük az ellenség vonalait, és csak azután fejleszthették tovább a taktikai sikert, csapást mérve az ellenség hátába. A britek nem ismerték fel, hogy ez megvalósíthatatlan, mivel a harckocsiegysé- geiknek abban az időben szinte egyáltalán nem voltak támogató fegyvernemeik (például motorizált tüzérség).

matilda1-3.jpg

A brit hadügyminisztérium pedig képtelen volt egységes direktívákat kidolgozni, amelyek szerint a harckocsitípusokat és harckocsikat támogató fegyvereket fejleszthették volna – az 1930-as évek végén Angliában mintegy 75 féle harckocsit építettek és fejlesztettek, de ezekből csak néhány típus bizonyult sorozatgyártásra és rendszeresítésre alkalmasnak.

A 40-es évek elejére az angol harckocsihaderőt kilenc páncélosdandár alkotta, a haderő motorizáltsága az elégtelen harckocsi-felszereltség ellenére is a legmagasabb volt Euró- pában. Ám ha figyelembe vesszük, hogy az angol reguláris hadsereg mindössze kilenc hadosztályból állt, ez nem volt kiemelkedő teljesítmény.

USA

Az Amerikai Egyesült Államok hadserege az I. világháborúban főleg francia gyártmányú harckocsikat használt. A taktikát szintén a franciáktól vették át, és 1919-ben a háború után az amerikai harckocsialakulatokat feloszlatták. (Érdekességként érdemes megje- gyezni, hogy 1916-ban George Smith Patton vezette az Egyesült Államok első páncélos alakulatát Pancho Villa ellen Mexikóban.)

patton.jpg

Patton 1945-ben, már négycsillagos tábornokként

Egészen 1928-ig nem történt semmi, majd 1928-ban angol minta alapján létrehoztak egy kísérleti egységet, amelyet páncélozott harci járművekkel szereltek fel, és a gyalogság közvetlen támogatásának taktikáját akarták gyakorolni vele. De ezt a csoportot is felosz- latták rövid időn belül. Egészen 1933-ig, addig, amíg Douglas MacArthur tábornokot ki nem nevezték vezérkari főnöknek, nem történt semmilyen előrelépés a harckocsik alkal- mazása terén.

Az amerikaiak csak 1939-ben, a világháború kitörése után kezdték el a lovassági egysé- gek harckocsikkal való felszerelését, és saját harckocsitípusok kifejlesztését. Az amerikai harckocsik akkoriban meglehetősen gyengének minősültek, az Egyesült Államok páncé- los ereje kritikán aluli volt, mivel sem a lovasság által használt M1-est, sem pedig a gya- logsági M2-es könnyű harckocsit össze sem lehetett hasonlítani a korabeli csehszlovák és orosz típusokkal.

christie_m1930.jpg

A Christie-tank 1931. januári bemutatója

Az amerikai konstruktőr, Walter Christie hazájában semmiféle elismerést nem kapott, de a Szovjetunió rögtön "lecsapott" a Christie-tankokra: a korukat messze megelőző harcko- csik gyártását a Szovjetunióban kezdték meg először, és ez az egész BT-széria, valamint ezen keresztül a T-34-es megszületéséhez vezetett. Az amerikaiak a harckocsimotorok fejlesztését is elhanyagolták: a legtöbbet használt hajtómű a Wright-Continental W-670 léghűtéses csillagmotor volt, de ez csak könnyebb harckcsitípusoknál volt használható.

Ezt követően azonban az amerikaiak végül helyesen mérték fel saját járműparkjuk álla- potát, és elkezdték egy új, hatékony közepes harckocsi fejlesztését, a köztes időre pedig gyártásba kerültek az M2-es és az M3-as közepes harckocsik.

A bejegyzés trackback címe:

https://2vilaghaborufegyverei.blog.hu/api/trackback/id/tr2413537689

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

H character 2018.01.02. 12:21:27

A harckocsigyártás történelmében a legnagyobb fordulatot az 1941 -es esztendő hozta, amikor megindult a nagy tűzerejű, komolyabb német páncélosok: Panzer V. és Panzer VI. fejlesztése.

Duplaxiii 2018.01.02. 12:56:06

Hasznos írás!
Kár a bulváréert.
Ugyanis nem azért volt mostohagyerek a páncélos, mert nem hittek benne, hanem a nyugati szövetségesek meghatározó hangadói a múlt képviselői voltak, akik még a klasszikus - a saját klaszikus - fegyvernemeiben hittek és ezért lobbiztak a döntéshozóknál.
A briteknél a haditengerészet, a franciáknál a gyalogság és a tüzérség...
Ma meg sok botagyú szárazföldi veti meg a légierőt...

Szalay Miklós 2018.01.02. 13:03:22

Érdekes, ahogy az emberben valahogy benne van a vetélkedés, a harc, a pusztítás ösztöne. Ahogy még az amúgy békés emberek (pl. én) is szeretnek mondjuk harci játékokat játszani a számítógépen. Mondhatni, hála istennek, hogy most már van lehetőség valódi pusztítás nélkül is kiélni ezt az ösztönt.

Amúgy, akit érdekel, annak itt egy jó kis összefoglaló a háborúról, meg hogy mit lehet tenni egy békésebb világért:

egyvilag.hu/temakep/077.shtml

Etniez 2018.01.02. 13:50:24

@H character: Nem, a harckocsigyártás az orosz T-34-el fordult meg. A Panther és a Tigris csak válasz akart lenni a kérdésre...
Ráadásul a Tigrisek igazi zsákutcának bizonyultak, ellenben a Pantherrel, ami remek harckocsi volt.

A szerzőnek pedig erre "A Char B-vel egyedül a 88 mm-es páncéltörő ágyú tudott elbánni."
azt üzenem, hogy elbánni sokféle képen lehet egy harckocsival, nem kell kilőni, elég tönkretenni a lövegét vagy lelőni a lánctalpát, stb. Tehát a németek eltudtak bánni vele, kilőni nehezen lőtték ki.

Stenonis 2018.01.02. 15:38:13

@Duplaxiii:
Nem vetik meg a légierőt.
Csak helyén kell kezelni. Önmagában nem tud háborút nyerni.

drazsé 2018.01.02. 16:41:13

Izé. Azért az írás alaphangja az, hogy a nyugati hatalmak vezetői alapvetően barmok voltak (ugye, itt harckocsiszempontból főképp), ami azért egy enyhe túlzás.

Kezdjük ott, hogy a gazdasági világválság úgy a háború kitörésének pillanatáig a startvonalnál betett minden országban minden fejlesztésnek.
Új fegyver, több fegyver, kiképzés pénzbe kerül, az meg egyszerűen nem volt.

Ezt mindhárom országnál tetézték az "egyéb" hátrányok: USA esetében az első vh vége/eredménye meg úgy egészében az egész beavatkozást megbánták, de nagyon. Lásd mondjuk bonus army - egy ilyen puttonnyal hadseregfejlesztésre pénzt kérni bátor dolog.

Briteknél vitte a védelmi költségvetést és a támogatást az ír balhé, India, Szíria, Palesztina stb.

Ráadásul mind az US, mind az angolok esetében a haditengerészet volt a prioritás egyszerűen a földrajzi viszonyok miatt.

A franciáknál meg a Maginot vonal olyan szinten elvitte a védelmi költségvetést, hogy azon csodálkozom, hogy egyáltalán le tudták gyártani azt, amit legyártottak (mondjuk enenk komoly következményei voltak még 1940ben).

Az egyes típusok tekintetében pedig: az M2 egyáltalán nem rossz első lépések egyike egy olyan országtól, amelyik előtte nem tervezett ilyet.
A briteknél a milliárd típus köszönhető volt elsősorban a piacgazdaságnak: a cégek piacra terveztek/gyártottak harckocsikat, nem mindet vette meg az angol kormány (sőt). A tankette hozzájuk kötése szerintem igazságtalan, volt mindenkinek oylanja, nem csak nekik.
Viszont a Centurionig tényleg elmaradtak kb mindenki más harckocsifejlesztésétől (mikor-mennyire. persze) - igaz, az legalább nagyon jól sikerült - a háború utánra.

Viszont a christie-féle felfüggesztés nemistudom, imádatot én nem értem. Egy rakás szar volt, angol harckocsikban is volt, azok se lettek jobbak tőle - sőt - nem véletlen, hogy igen hamar kihalt.
(És igen, a BT sorozat is egy rakás trágyacsomó volt, felfüggesztéssel együtt és a T34 se volt minden idők legjobb tankja, sőt, még úgy is, hogy már csak a felfüggesztés maradt meg Christie elképzeléseiből, de azt is le akarták cserélni a tömeggyártás előtt, csak Adolf közbeszólt.)

Etniez 2018.01.02. 16:49:51

@drazsé: Nem a világ legjobb harckocsija volt a T-34, csak egy tökéletes eszköz, amire szánták akkor.

drazsé 2018.01.02. 17:10:50

@Etniez:

SZVSZ még csak az sem: minden volt csak tökéletes eszköz nem. Viszont volt, ami azért nagy előny.

(De szerintem ezzel hitvitát generálunk.)

Etniez 2018.01.02. 17:23:51

@drazsé: Ez nem hitvita. Oroszoknak kellett egy tank, amit tudtak tömegekben gyártani, Iván is eltudta vezetni és aránylag használható volt. Erre pont jó volt a T-34.
Ellenben a Tigris az teljes zsákutca, a Panther sokkal előremutatóbb volt.

H character 2018.01.02. 17:33:21

@Etniez: Sztálin 1934 -es harckocsigyártásra vonatkozó rendelete (ami után a T-34 elnevezés megjelent) nem volt valódi választóvonal, csupán elindította a szovjet harckocsik tömeges gyártását. Amit én említettem 1941 -el kapcsolatban viszont komoly fordulatot hozott, hisze minőségi, mérnöki éa hadászati ugrást jelentett. Innentől a németek magasabb szintre emelték a fegyvernemet. Tény, hogy a szovjetek mennyiséggel és olcsósággal rávertek a német harckocsiprogramra. A végét ismerjük az egésznek.

drazsé 2018.01.02. 17:47:13

@Etniez:

Eh, najo:

Tömeggyártás tekintetében nem feltétlen csak az adott harckocsi kialakítása a döntő. Sőt. Hogy legyen egy kis párhuzam, a Tigrist is lehetett volna tömeggyártatni az eredeti tervek (és specifikációk) minimális változtatásával (ez mindenre, még a már eleve tömeggyártásra tervezett eszközökre is igaz, valahol mindig le lehet vágni egy kanyart) illetve leginkább egy megfelelő gyár megépítésével, ami erre alkalmas (kedvenc példám a Niebelungwerke).

Iván el bírta vezetni - épphogycsak: a t34 kezelhetősége (vezetőtől a parancsnokig) úgy kb katasztrofális volt.

(Tigris pedig igencsak előremutató volt, modern nyugati páncélosok igen-igen sokban hasonlítanak rá.)

Madnezz · http://sorfigyelo.blog.hu 2018.01.02. 18:47:29

Na igen, a Panther vs. T34 hitvita kiegészítve a Shermannal az igazi. :)

Hari Seldon 2 2018.01.02. 19:03:04

@drazsé:
"A franciáknál meg a Maginot vonal olyan szinten elvitte a védelmi költségvetést, hogy azon csodálkozom, hogy egyáltalán le tudták gyártani azt, amit legyártottak"
Igazad van. Itt lakom a Maginot mentén, egyik másik akkora, hogy az döbbenet. Hogy a fenébe tellett ennyi betonra meg vasra? Szinte kisebb városok felszreltsége van némelyiknek.

Kopasz Szuzukis 2018.01.02. 22:30:28

A Panzer VI tényleg zsákutca volt. Nem az ereje, hanem a gyártása miatt. Rengeteg kézi munkát igényelt mind a páncéllemezek leszabása, mind pedig az összehegesztése. Lehet, hogy tökéletes volt a védelme az akkori páncéltörő fegyverekkel szemben, de csak keveset tudtak gyártani belőle. A futóműve is elégtelen volt. Keskeny lánctalp, merev tengelyes támasztógörgők. Emiatt csak lassan tudott haladni. Maximális sebessége terepen 16km/h.
Ezzel szemben a T-34 szinte gombokért volt előállítható. Öntött páncélzat, amit egy betanított munkás is meg tudott formázni. Futóműve valóban a Christie-s féle csatolt V-lengőkaros volt. Emiatt terepen akár 40km/h-val is haladhatott.
A Panzer V-öt épp a zsákmányot T-34-esek alapján tervezték: olcsóbb öntött páncélzat, független lengőkaros futómű. Csak épp már kevés volt az idő a gyártás felfuttatására.

drazsé 2018.01.04. 13:09:21

@Hari Seldon 2:

Gondolom, voltál bent, ajánlom mindenkinek, aki teheti, hogy látogasson meg egyet - nem csak a méret, a beton és a vas mennyisége, hanem a felszereltség is félelmetes. Kicsit más megvilágításba helyez úgy kb mindent.

@Kopasz Szuzukis:

Őőőő.. A merev tengelyes támasztógörgők esetében nem értem, mi a francnak kellett volna annak rugóznia? A lánctalpa köszönte szépen, széles volt (talajnyomása is teljesen elfogadhatónak számított) . Lassúnak meg lassú volt, nehézharckocsi, azok közül még a mobilisabbnak számított.

A páncéllemezek tekintetében bizony van igazságod: a leszabás és főleg a tengernyi nyílás, lyuk belemunkálása (vizorok, pisztolylőrés, ebből különösképp a frontpáncélon illetve a toronypáncélon lévők, nem is beszélve a torony oldalfalának görbítéséről) azt bizony macerás volt előállítani. Persze, erre is van megoldás, csak akarni kell: Tiger 2 esetében amit bírtak, azt felpakoltak a tetőpáncélra illetve csak a legszükségesebb lyukakat vágták bele a páncéllemezekbe.

Namármost a T34 esetében az öntött páncélzat az csak a torony volt. Minden más hengerelt és hegesztett lemezekből készült (sőt, a tornyot is hegeszteni kellett).
Ami viszont nagy dobása volt a szovjeteknek, az a fedett ívű automata hegesztés. Nem kellett pálcákkal és képzett hegesztőkkel szerencsétlenkedni, gép megoldotta gyorsabban (kis túlzással).

A Panther esetében végképp nem beszélhetünk öntött páncélról (hengerelt volt azon is minden) és a torziósrúd felfüggesztés sem volt új a németeknek: PzIII óta használták és alapvetően elégedettek voltak vele (mint ahogy a háború után a briteken kívül mindenki, a szovjeteket is beleértve. Igen, Christie elképzelései bizonyultak totális zsákutcának, felfüggesztéssel együtt.)