A II. világháború fegyverei, járművei

Lend-lease – a kölcsönbérleti szerződés [397.]

2023. december 28. - Habitus

Az 1941 márciusában elfogadott Lend-lease törvény értelmében az Egyesült Államok — amely ekkor még nem vett részt közvetlenül a világháborúban — segítséget nyújthatott a hitleri Németország ellen küzdőknek. A törvény szerint az amerikai kormánynak jogában állt harci eszközöket kölcsönözni azoknak az államoknak, amelyek védelme szükségesnek bizonyult az Egyesült Államok biztonsága szempontjából. 

lendlease0.jpg

Tovább

A Catapult-hadművelet, 1940 júliusa II. [396.]

A francia flotta elleni támadás célja és értelme azóta is vitatott. Az angol kormány jól tudta, hogy a francia-német fegyverszüneti megállapodás értelmében a hajókat leszerelik, tehát azok nem jelenthetnek közvetlen veszélyt számukra. Az akció katonai szempontból sem érte el a kívánt eredményt, hiszen csak az öreg BRETAGNE-t sikerült az angoloknak elsüllyeszteniük.

catapult01-0.jpg

Tovább

A Catapult-hadművelet, 1940 júliusa I. [395.]

Franciaország 1940. június 22-én ugyan fegyverszünetet kötött Németországgal, de a francia flotta továbbra is komoly tényező maradt a háború további részében. A britek joggal tartottak attól, hogy ha a Vichy-kormány fennhatósága alá került hajók a németek oldalán folytatják a háborút, akkor elveszhet a létfontosságú tengeri fölényük.

catapult01-0.jpg

Tovább

Történetek - Hol van Rommel? [394.]

Egy máig megfejtetlen Ultra-kérdés.

A III. Birodalom elleni háború idején a legkomolyabb brit hírszerzési információs forrás az Ultra. Az Enigmával titkosított német üzenetek feltörésével szerzett információk annyira értékesek voltak, hogy különleges biztonsági, azaz maga a titkosszolgálati művelet is "Ultra" besorolást kapott. Amiről magát a műveletet is elnevezték. Történetét máig sem ismerjük teljes egészében.

rommel_sz.jpg

Tovább

Az "Ultra" [393.]

A II. világháború legtitkosabb és leghíresebb titkosszolgálati műveletének, az Ultrának a történetet máig sem ismerjük teljes egészében. A hadművelet, amelyet a brit titkosszolgálat Ultra Secretnek kódolt, rászolgált elnevezésére. Ma már például tudjuk, a legnagyobb part- raszálló hadműveletnek (Normandia) sikerét is nagymértékben az "Ultra Secret" biztosította.

ultra0.jpg

Tovább

A magyar honvédség golyószórói 1945-ig [392.]

 A magyar honvéd gyalogság a II. világháború során négy golyószóró/könnyűgéppuska típust alkalmazott a harcok folyamán. Korábban, az első világháború folyamán az osztrák–magyar hadsereg nem tudott az antant államaihoz hasonlóan golyószórót rendszeresíteni.

golyoszorok.jpg

Tovább

Történetek - Az U–110 elfogása [391.]

1941. május 9-én a Fritz-Julius Lemp* parancsnoksága alatt hajózó, IXB típusú U–110 német tengeralattjáró megtámadta az OB–318-as brit konvojt, és elsüllyesztett két szállítóhajót. A konvoj egyik kísérője, a HMS AUBRETIA korvett észrevette, és mélyvízi-bombatámadást intézett ellene, a támadáshoz két romboló, a HMS BULLDOG és a HMS BROADWAY is csatlakozott.

u110-1.jpg

Tovább

Az Enigma feltörése [390.]

Sokáig a II. világháború egyik legtitkosabb fejezetéhez tartozott a német rejtjelgépek kódjának sikeres feltörése. A brit titkosszolgálat a Bletchley Parkban rendezte be rejtett főhadiszállását, ahol matematikusok és kódfejtők csaknem a háború eleje óta dolgoztak a német rejtjeles telex- és rádióüzenetek sikeres megfejtésén.

bletchley_park0.jpg

Tovább

Az Enigma [389.]

Az Enigma német rejtjelezõgép volt a II. világháború folyamán és az azt közvetlenül megelőző időszakban, de története egészen 1918-ig nyúlik vissza. Arthur Scherbius, egy tehetséges né- met elektromérnök az első világháborús tapasztalatokat és a rejtjelezés akkori hiányosságait látva, a berlini Chipermashines AG-nél megépítette és szabadalmaztatta az első rejtjelező gé- pet, ami illetéktelenek számára érthetetlenné alakítja át a vele kódolt üzenetet.

enigma0.jpg

Tovább

Japán páncélosok II. (összefoglaló) [388.]

Bármily meglepő is, de a második világháborúban Európa és az Egyesült Államok mellett a legjelentősebb harckocsi-állománnyal Japán rendelkezett. A Kínával való konfliktusnak köszön- hetően a japán harckocsigyártás az 1930-as években ugrásszerűen megnőtt, az 1931 és 1938 közötti időszakban majdnem 2700 harckocsit gyártottak le, 1940-re pedig a szigetország a világ ötödik legnagyobb páncélos haderejével rendelkezett. Mégha azok minősége — egy-két kivételtől eltekintve — messze elmaradt a német, orosz vagy amerikai tankokétól.

jap_pancelos01.jpg

Tovább
süti beállítások módosítása