A II. világháború fegyverei, járművei

Indefatigable repülőgép-hordozó

2018. január 30. - Habitus

Az Implacable-osztály két hajójának építését (HMS Implacable, HMS Indefatigable) néven 1938-ban rendelték meg, már a háborús készülődés jegyében. Az első hajó építését 1939 kora tavaszán, a másodikét a világháború kitörése után, 1939 novemberében kezdték meg. Az Illustrious-osztály építése közben szerzett tapasztalatokat már messzemenően felhasználták; megváltoztatták (növelték) a repülőhangár nagyságát, hogy több repülő- gép hordozására legyen alkalmas, ahol lehetett csökkentették a páncélzat vastagságát és megváltoztatták a repülőliftek helyét, működését is. 

indefatigable1944.jpg

Mindezen változtatásokkal elérték, hogy a majdnem 24 000 tonna standard vízkiszorítású hajó kétszer annyi (50-80 darab) repülőgép üzemeltetésére vált alkalmassá. A két hajó csak 1944-ben állt szolgálatba. A csendes-óceáni – elsősorban az Okinawa környéki – hadműveletekben történt bevetésük során bizonyították, hogy páncélvédettségük csök- kentése ellenére a kamikaze támadásokat jobban elviselték, mint amerikai társaik. Egye- düli hátrányuk a viszonylag kis hatótávolság volt. Az 1950-es évek közepén mindkét hajót kivonták a szolgálatból és lebontották. 

TECHNIKAI ADATOK

  • Vízrebocsátás: 1942.
  • Vízkiszorítás: 23.760 t (üresen), 32.625 tonna (harckészen)
  • Méretek: hossz: 233,6 m - szélesség: 29,1 m - merülés: 8,9 m
  • Sebesség: 32 csomó (59 km/h)
  • Személyzet: 1550 + 700 fő RAF repülőszemélyzet
  • Hajtómű: 6 Parsons gőzturbina - 148 000 LE
  • Hatótávolság: 20,000 km 14 csomó (26 km/h) sebességgel
  • Fegyverzet: 16 db 114-mm-es löveg, 48 db 40 mm-es légvédelmi ágyú és 15 db 20 mm-es légvédelmi gépágyú - 50-80 repülőgép
  • Páncélzat: 100 mm - vízvonal, 70 mm - fedélzet

A bejegyzés trackback címe:

https://2vilaghaborufegyverei.blog.hu/api/trackback/id/tr7313618722

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása