A kínai politikus és katona 1887. ok­tóber 31-én született a kínai Csekiang tartomány Csiku falujá­ban. Falusi kereskedőcsaládból származott, számára a katonai pálya rangot és megtisz­teltetést jelentett. Katonai akadémiára ment tehát tanulni Tokióba, s így kapcsolat­ba kerülhetett az Egyesült Kínai Liga meg­alapítójával, Szun Jat-szennel. A Liga létre­hozása az ún. Három népi elven alapult: nacionalizmus, „a nép jogai" (demokrati­kus szabadság), és „nép lét" (a szocializ­mushoz közelálló politikai tudat).

A forradalom kitörése után, 1911-ben Csang Kai-sek visszatért, hogy támogassa a köztársa­sági csapato- kat, és átvegye az egyik ezred irányítását. A „forra- dalom atyjának" nevezett Szun Jat-szen po­litikája közel állt azokhoz a változásokhoz, amelyek a szom- szédos Szovjetunióban zajlottak.

1923-1924-ben Csang Kai-sek közvetlen tapasztalatokat szerezhetett Moszkvában, és bár el volt ragadtatva a moszkvai válto­zásoktól és módszerektől, mégis csalódot­tan tapasz- talta a szovjet pártapparátusban uralkodó viszonyokat. 1925-ben, Szun Jat-szen halá­la után átvehette a nacionalista csapatok parancsnokságát, és a Kuomin-tang jobboldali csoportjának vezetői posztját, ami hatalmat biztosított számára a hadseregben. Igazi áttörésre pályáján 1927-ben került sor, amikor szembefor­dult a kommunistákkal.

Nankingban alapított nemzeti kormánya a kommunizmus erőszakos bevezetésével kapcsolatban minden kompromisszumot elutasított. Csang Kai-sek áttért a keresz­- ténységre, hogy bizonyítsa a Nyugathoz fű­ződő kapcsolatát, és egyben kinyilvánítsa az ateizmussal szembeni személyes ellenérzését is. Hosszú éveken át abszolút hatalom összpontosult a kezében, egyszerre volt ál­lamfő és miniszterelnök, pártvezér és a had- sereg főparancsnoka. A Kínát meg­rendítő polgárháború a '30-as évek­ben oda vezetett, hogy a japánok 1931-ben elfoglalták Mandzsúriát. A japán agresszió arra késztette Csang Kai-seket, hogy megpró­báljon kiegyezni a kommunistákkal. Közös stratégiát dolgoztak ki 1936-ban, és ideigle­nesen egyesítettek csapataikat.

Csang Kai-sek pozícióját megszilár­dította az 1936-1945 között vívott háború; a nép sze- mében az agresszor elleni harc jelképe lett. 1941 után, amikor Róma és Berlin elismerte Vang Csing-vei kollaboráns kínai kormányát, megszakított min­den kapcsolatot a német III. Birodalommal és Olaszországgal. Emiatt a szövetségesek egyenrangú partnernek ismerték el a ten­gelyhatalmakkal vívott harcban, így Churchill és Roosevelt oldalán részt vehetett a kairói konferencián. 1945-ben bekövetke­zett Japán veresége, és – a két ellen- séges tábor, Csang Kai-sek és Mao Ce-tung híveinek az ország újjáépí­tésére vonatkozó szándékai ellenére – a kínai hadsereg kettészakadása.

A japán fegyverletétel után közvetlenül kirobbant polgárháború a kommunisták elsöprő győ­zelmével végződött. Csang Kai-sek Tajvanra menekült; sohasem ismerte el a Kínai Népköztársaságot, és haláláig (1975. április 5.) szándékában állt fegyverrel visszafoglalni Kínát. Tajvan el­nökeként az általa bevezetett diktatúra ellenére az ország gyors gazdasági fejlődésnek indult, ez azonban nem akadályoz­ta meg, hogy 1971-ben Tajvant kizárják az ENSZ-ből, a Kínai Népköztársaság ameri­kai elismerése után (1978) pedig a diplo­máciai kapcsolatokat is megszakítsák vele.

*Vissza a „Ki kicsoda” oldalra