Vlaszov tábornok (1901-1946) életrajzához kapcsolódóan szóba került, hogy a ROA (Russzkaja Oszvobogyityelnaja Armija - Orosz Felszabadító Hadsereg) mellett nem ártana ejteni pár szót az ú.n. „Keleti légiók”-ról is. Így most ejtünk: Erkilet török tábornok 1941 őszén látogatást tett Hitlernél, aki ekkor hídfőt akart az ázsiai brit gyarmatok elleni támadáshoz, ezért jóindulattal fogadta vendége azon kérését, hogy enyhítsenek az ázsiai és kaukázusi – főleg muzulmán – hadifoglyok helyzetén. Öt szovjet köztársaságból egyébként is szerette volna létrehozni Turkesztánt, amely – a német befolyást erősítve – példaként szolgálhatna a brit uralom alól felszabadulni vágyó hinduk és perzsák számára is.
Engedélyezte tehát az önkéntes Turkesztáni légió, majd hamarosan a grúz, az örmény, az azerbajdzsáni és észak-kaukázusi önkéntes egységek megszervezését; gyűjtőnevük Ostlegio- nen – Keleti légiók – lett.
A döntést egy szigorú, mindvégig betartott feltétel egészítette ki: a légiók alakulatainak létszáma nem haladhatta meg egy-egy zászlóalj létszámát, és német tisztek parancs- noksága alatt szét kellett szórni őket a német hadosztályok között a hátországban és az arcvonalon egyaránt. A keleti légiók első kiképzőtáborait a lengyel Főkormányzóság területén hozták létre 1942 elején, többek között Legionowóban, Biala Podlaskában, Janówban és Wesolában. A katonák itt nem csak a sorakozót gyakorolták; a németek bőségesen biztosítottak számukra „gyakorlati foglalkozást" is – a turkesztáni és a kau- kázusi kiképzőzászlóalj részt vett a környékbeli gettók felszámolásában és a partizánok elleni harcokban. Igen sötét emlékeket hagytak maguk után.
Örmény önkéntesek valahol Európában - 1944. (Bundesarchiv)
A keleti arcvonalra küldött egységeket külön-külön, egymástól elválasztva osztották be a német hadosztályokhoz. Lengyelország területén összesen 14 turkesztáni, 9 örmény, 8-8 grúz és azerbajdzsáni, valamint 7-7 észak-kaukázusi és tatár zászlóaljat képeztek ki. A lé- giók másik alakuló helye az ukrajnai Mirgorod volt, ahol 1943 tavaszáig 12 turkesztáni és 15 kaukázusi zászlóalj szerveződött. Az arcvonalban bevetett említett zászlóaljakon kívül még több mint 200 „etnikai" szállító, építő, stb. zászlóalj és század alakult; a Wehrmacht- ban szolgáló nem orosz önkéntesek száma így olyan negyedmillió fő körül lehetett.
A szláv Osttruppen (keleti csapatok) és az ázsiai-kaukázusi Keleti légiók mellett a keleti egységek harmadik jelentős csoportját a kozákok alkották, akiknek a harci értékét a né- metek már az I. világháborúban megtanulták becsülni. A kozákok, a kommunizmus elszánt ellenségei, komoly nyereséget jelentettek a keleti arcvonalon egyre súlyosabb vereségeket elszenvedő Wehrmachtnak. Annál is inkább, mert a buzgó német fajkutatók éppen ekkor bizonyították be „tudományosan", hogy a kozákok nem is szlávok, hanem a germán keleti gótok leszármazottai, akik kalandozásaik során még a Krímbe is eljutottak.
Helmuth von Pannwitz kozák tisztekkel - 1943. (Bundesarchiv)
A Vörös Hadseregből dezertáló kozák egységeket Helmuth von Pannwitz alezredes – később vezérőrnagy – gyűjtötte össze. A kozák hadifoglyokból és helyi önkéntesekből két hadosztályt szervezett, ezek összesen hat önálló hagyományokkal rendelkező ezredből – doni, kubáni, szibériai kozák, kalmük stb. ezredből álltak. A kozák hadosztályokat, amelye- ket később XV. kozák lovashadtestnek neveztek, Mlawában képezték ki. Tekintettel „megfelelő faji jellegükre", az SS védnöksége alá kerültek, bár továbbra is a Wehrmacht kötelékébe tartoztak.
Vlaszov tábornok
1942 nyarán színre lépett Andrej Vlaszov tábornok, a Vörös Hadsereg egyik legtehetsé- gesebb tábornoka, Kijev és Moszkva 1941-42-es védője. Volhov környékén került német fogságba, amikor a Leningrád felmentésére küldött 2. csapásmérő hadsereget bekerí- tették a túlerőben lévő német csapatok, s Sztálin a segítséget megtagadó parancsával mintegy „veszteséglistára írt" sok tízezer katonát. Vlaszovot felháborította Sztálin dönté- se, és elfogadta a németek ajánlatát, hogy vegye át a volt szovjet hadifoglyokból szerve- zett alakulatok parancsnokságát, s hozza létre az Orosz Felszabadító Hadsereget, amely a Wehrmachttal vállvetve harcol. A német ígéretek azonban blöffnek bizonyultak – Hitler még bízott a hadseregében, és nem akart orosz szövetségeseket s még kevésbé kívánta a Vlaszov által megálmodott Oroszországot. Vlaszov szerepét a pragmatikusan gondol- kodó német tábornokok minden igyekezete dacára propagandisztikus fellépésekre és a németek által szerkesztett hazafias felhívások aláírására korlátozták, amelyeknek a Vörös Hadseregből való szökések számát kellett növelniük.
Türkmén önkéntesek Wehrmacht egyenruhában - Olaszország 1944. (Bundesarchiv)
A saját parancsnok nélkül, német hadosztályok közé szorított orosz önkéntesek eközben egyre inkább felismerték alárendelt helyzetüket. A Vlaszov-féle új Oroszországot a cáriz- mus és sztálinizmus által kétszeresen elnyomott ázsiai és kaukázusi nemzeti kisebbségek mellett a kozákok és ukránok is elutasították. Az Orosz Felszabadító Hadsereg, a ROA, amelyet a németek formálisan 1943 elején hoztak létre, lényegében csak mítosz és fikció maradt. Az orosz zászlóaljak katonáinak zubbonyujján ott volt ugyan a jelzése, de ezek a katonák – Vlaszov elképzelésével ellentétben – továbbra is szétszórva, saját szervezeti és vezetési struktúra nélkül harcoltak. Ugyanakkor a németek akadályozták, hogy Vlaszov találkozhasson az orosz önkéntesekkel; szigorú ellenőrzés mellett Berlinben tartották, csak propagandistákat képzett ki, és várta a jobb időket.
A sztálingrádi fordulat
A sztálingrádi katasztrófa megingatta a III. Birodalom győzelmébe vetett hitet, a Vörös Hadsereg tekintélye viszont napról napra nőtt. Az egyre bizalmatlanabb németek a visz- szaszökésektől tartva megkezdték az idegen alakulatok kivonását a keleti arcvonalról; és a lehető legtávolabb, a volt Jugoszláviába, Olaszországba és Franciaországba dobták át őket partizánellenes harcokra, valamint az Atlanti-fal építésére és védelmére. Ez elége- detlenséget, sőt lázadozást váltott ki az orosz, kozák és ázsiai önkéntesek körében.
Vlaszov tábornok német tisztekkel a ROA kiképzőiskolájában - Dabendorf, 1944. (Bundesarchiv)
Vezetők nélkül – a gondjukat viselő nemzeti bizottságok szintén hitlerista fikciónak bizo- nyultak – egyre inkább szétzüllöttek, útjukat sokfelé fosztogatás, gyilkolás és gyújtogatás jelezte. Keleten, hazájukhoz közel még valami motiválta őket a sztálinista Vörös Hadsereg elleni harcra, de franciák, olaszok és szerbek ellen küzdeni már nem volt nagy kedvük.
A vereség réme
1943. második felében már előrevetült a német vereség árnyéka. A Vörös Hadsereg át- lépte a Dnyepert és a Visztula felé haladt, az olasz, majd a franciaországi partraszállás a német hadsereget két tűz közé szorította, s lassan végső tartalékaihoz kellett nyúlnia. Az „idegen fajú" önkénteseket formálisan is egyenjogúvá tették a német katonákkal, hogy növeljék harci kedvüket, és Himmler ekkor már engedélyezte, hogy a szlávok is bevonul- janak a Waffen SS-hez. A nyugat-ukrajnai önkéntesekből Debicában sebtében megszer- vezték a 14 000 főt számláló 14. „Galícia" SS önkéntes-hadosztályt; az 1944 júniusában Lembergtől keletre, Brodi térségében bevetett hadosztályt a szovjet hadsereg azonban felmorzsolta. A „Galícia" maradványaiból és az új önkéntesekből egy újabb alakulat szer- veződött, a 14. SS gránátoshadosztály, amelyet a szlovák felkelés elfojtására vetettek be.
ROA katonák - 1944. (Bundesarchiv)
A közelgő vereség árnyékában 1944 augusztusában Himmler végre elismerte Vlaszovot a három hadosztályból álló ROA főparancsnokának, amelyet novemberben RNA (Orosz Nemzeti Hadsereg) néven szövetséges hadseregnek ismertek el a németek. Vlaszovnak csak két hadosztályt sikerült megszerveznie, bár jelentkező bőven akadt; tömegével jöttek a birodalomba kényszermunkára hurcolt oroszok, és a Vörös Hadseregből sem szűnt meg a dezertőrök áramlása.
1945 tavaszán Vlaszov hadosztályai – semmibe véve a német parancsokat, és remélve, hogy a szövetségeseknek adhatják meg magukat, átverekedték magukat Csehországba. Utolsó harci tettként május első napjaiban csatlakoztak a prágai ellenállókhoz. A kommu- nisták befolyása alatt álló felkelők azonban nem fogadták szívesen őket.
Vlaszov eligazítást tart a ROA katonáinak - 1944.
A keleti légiók sorsa Nyugaton teljesedett be. Semmi esélyük sem volt a partraszálló hadsereg elleni harcban. A légiók katonái megkönnyebbülten emelték magasba kezüket, immár másodszor a háború folyamán. A kozákok is, akiket a német parancs Jugoszláviá- ba, Ausztriában és Olaszországba küldött, szerencsésen elkerülték a szovjet fogságot, és a szövetségeseknek adták meg magukat. A keleti arcvonalon maradt orosz, kaukázusi és ázsiai hadosztályok többsége és Vlaszov hadseregének egy része szovjet kézre került. Ka- tonáik sorsát nem nehéz kitalálni.