A II. világháború fegyverei, járművei

A "Keleti légiók” [33.]

2017. december 03. - Habitus

Vlaszov tábornok (1901-1946) életrajzához kapcsolódóan szóba került, hogy a ROA (Russzkaja Oszvobogyityelnaja Armija - Orosz Felszabadító Hadsereg) mellett nem ártana ejteni pár szót az ú.n. „Keleti légiók”-ról is. Így most ejtünk: Erkilet török tábornok 1941 őszén látogatást tett Hitler­nél, aki ekkor hídfőt akart az ázsiai brit gyarma­tok elleni támadáshoz, ezért jóindulattal fo­gadta vendége azon kérését, hogy enyhítsenek az ázsiai és kaukázusi – főleg muzulmán – ha­difoglyok helyzetén. Öt szovjet köztársaságból egyébként is szerette volna létrehozni Turkesztánt, amely – a német befolyást erősítve – példa­ként szolgálhatna a brit uralom alól felszabadulni vágyó hinduk és perzsák számára is. 

keleti_leg00.jpg

Engedélyezte tehát az ön­kéntes Turkesztáni légió, majd hama­rosan a grúz, az ör­mény, az azerbajdzsáni és észak-kaukázusi ön­kéntes egységek meg­szervezését; gyűjtőne­vük Ostlegio- nen – Keleti légiók – lett.

A döntést egy szigorú, mindvégig betartott feltétel egé­szítette ki: a légiók alakulatainak létszáma nem haladhatta meg egy-egy zászlóalj létszámát, és német tisztek parancs- noksága alatt szét kellett szórni őket a német hadosztályok között a hátországban és az arcvonalon egyaránt. A keleti légiók első kiképzőtáborait a lengyel Főkormányzóság területén hozták létre 1942 elején, többek között Legionowóban, Biala Podlaskában, Janówban és Wesolában. A katonák itt nem csak a sorakozót gyakorolták; a németek bőségesen biztosítottak számukra „gyakorlati fog­lalkozást" is – a turkesztáni és a kau- kázusi kiképzőzászlóalj részt vett a környékbeli gettók felszámolásában és a partizánok elleni harcokban. Igen sötét emlékeket hagytak maguk után.

keleti_leg1.jpg

Örmény önkéntesek valahol Európában - 1944. (Bundesarchiv)

A keleti arcvonalra küldött egysége­ket külön-külön, egymástól elválasztva osztották be a német hadosztályokhoz. Len­gyelország területén összesen 14 turkesztáni, 9 örmény, 8-8 grúz és azer­bajdzsáni, valamint 7-7 észak-kaukázusi és tatár zászlóaljat képeztek ki. A lé- giók másik alakuló helye az ukrajnai Mirgorod volt, ahol 1943 tavaszáig 12 turkesztáni és 15 kauká­zusi zászlóalj szerveződött. Az arc­vonalban bevetett említett zászlóaljakon kívül még több mint 200 „etnikai" szállító, építő, stb. zászlóalj és század alakult; a Wehrmacht- ban szolgáló nem orosz önkéntesek száma így olyan  negyedmillió fő körül lehetett.

A szláv Osttruppen (keleti csa­patok) és az ázsiai-kaukázusi Keleti légiók mellett a keleti egységek har­madik jelentős csoportját a kozákok alkották, akiknek a harci értékét a né- metek már az I. világháborúban megtanulták becsülni. A kozákok, a kom­munizmus elszánt ellenségei, komoly nyereséget jelentettek a keleti arcvonalon egyre súlyosabb vereségeket elszenvedő Wehrmachtnak. Annál is inkább, mert a buzgó német fajkutatók éppen ekkor bizonyították be „tudományosan", hogy a kozákok nem is szlá­vok, hanem a germán keleti gótok leszárma­zottai, akik kalandozásaik során még a Krímbe is eljutottak.

keleti_leg5.jpg

Helmuth von Pannwitz kozák tisztekkel - 1943. (Bundesarchiv)

A Vörös Hadseregből dezertáló kozák egységeket Helmuth von Pannwitz alezredes – később vezérőrnagy – gyűjtötte össze. A kozák hadifoglyokból és helyi önkéntesekből két hadosztályt szervezett, ezek összesen hat önálló hagyományokkal rendelkező ezredből – doni, kubáni, szibériai kozák, kalmük stb. ezredből álltak. A kozák hadosztályokat, ame­lye- ket később XV. kozák lovashadtest­nek neveztek, Mlawában képezték ki. Tekintettel „megfelelő faji jellegükre", az SS védnöksége alá kerültek, bár továbbra is a Wehrmacht kötelékébe tartoztak.

Vlaszov tábornok

1942 nyarán színre lépett Andrej Vlaszov tábornok, a Vörös Hadsereg egyik legtehetsé- gesebb tábornoka, Kijev és Moszkva 1941-42-es védője. Volhov környékén került német fogságba, amikor a Leningrád felmentésére küldött 2. csapásmérő hadsereget bekerí- tették a túlerőben lévő német csapatok, s Sztálin a segítséget meg­tagadó parancsával mintegy „veszteséglistára írt" sok tízezer katonát. Vlaszovot felhá­borította Sztálin dönté- ­se, és elfogadta a németek ajánlatát, hogy vegye át a volt szovjet hadifog­lyokból szerve- zett alakulatok parancsnokságát, s hozza létre az Orosz Felszabadító Hadsereget, amely a Wehrmachttal vállvetve harcol. A német ígéretek azonban blöffnek bizonyultak – Hitler még bízott a hadseregében, és nem akart orosz szövetségeseket s még kevésbé kívánta a Vlaszov által megálmodott Oroszországot. Vlaszov szerepét a pragmatikusan gondol- kodó német tá­bornokok minden igyekezete dacára propagandisztikus fellépésekre és a németek által szerkesztett hazafias felhívások aláírására korlátozták, amelyeknek a Vörös Hadse­regből való szökések számát kellett növelniük.

keleti_leg2.jpg

Türkmén önkéntesek Wehrmacht egyenruhában - Olaszország 1944. (Bundesarchiv)

A saját pa­rancsnok nélkül, német hadosztályok közé szorított orosz önkéntesek eköz­ben egyre inkább felismerték aláren­delt helyzetüket. A Vlaszov-féle új Oroszországot a cáriz- mus és sztáliniz­mus által kétszeresen elnyomott ázsi­ai és kaukázusi nemzeti kisebbségek mellett a kozákok és ukránok is elutasították. Az Orosz Felszabadí­tó Hadsereg, a ROA, amelyet a né­metek formálisan 1943 elején hoztak létre, lényegében csak mítosz és fikció maradt. Az orosz zászlóaljak katonáinak zubbonyujján ott volt ugyan a jelzése, de ezek a katonák – Vlaszov elképzelésével ellentétben – továbbra is szétszórva, saját szervezeti és vezetési struktúra nélkül harcoltak. Ugyanakkor a németek akadályozták, hogy Vlaszov találkozhasson az orosz önkéntesek­kel; szigorú ellenőrzés mellett Berlinben tartották, csak propagandistákat képzett ki, és várta a jobb időket.

A sztálingrádi fordulat

A sztálingrádi katasztrófa meg­ingatta a III. Birodalom győzel­mébe vetett hitet, a Vörös Hadsereg tekintélye viszont napról napra nőtt. Az egy­re bizalmatlanabb németek a visz- szaszökésektől tartva megkezdték az idegen alakulatok kivonását a kele­ti arcvonalról; és a lehető legtávolabb, a volt Jugoszláviába, Olaszországba és Franciaországba dob­ták át őket partizánel­lenes harcokra, valamint az Atlanti-fal építésére és védelmére. Ez elége- detlenséget, sőt lázado­zást váltott ki az orosz, kozák és ázsiai önkéntesek körében.

keleti-vlasov2.jpg

Vlaszov tábornok német tisztekkel a ROA kiképzőiskolájában - Dabendorf, 1944. (Bundesarchiv)

Vezetők nélkül – a gondjukat viselő nemzeti bizottságok szintén hit­lerista fikciónak bizo- nyultak – egyre inkább szétzüllöttek, útjukat sokfelé foszto­gatás, gyilkolás és gyújtogatás jelezte. Keleten, hazájukhoz közel még vala­mi motiválta őket a sztálinista Vörös Hadsereg elleni harcra, de franciák, olaszok és szerbek ellen küzdeni már nem volt nagy kedvük.

A vereség réme

1943. második felében már előreve­tült a német vereség árnyéka. A Vörös Hadsereg át- lépte a Dnyepert és a Visztula felé haladt, az olasz, majd a franciaországi partraszállás a német hadsereget két tűz közé szorította, s lassan végső tartalékaihoz kellett nyúlnia. Az „idegen fajú" önkéntese­ket formálisan is egyenjogúvá tették a német katonákkal, hogy növeljék har­ci kedvüket, és Himmler ekkor már engedé­lyezte, hogy a szlávok is bevonul- janak a Waffen SS-hez. A nyugat-ukrajnai önkénte­sekből Debicában sebtében megszer­- vezték a 14 000 főt számláló 14. „Galícia" SS önkéntes-hadosztályt; az 1944 júni­usában Lembergtől keletre, Brodi tér­ségében bevetett hadosztályt a szovjet hadsereg azonban felmorzsolta. A „Galícia" ma­radványaiból és az új önkéntesekből egy újabb alakulat szer- veződött, a 14. SS gránátoshadosztály, amelyet a szlovák felkelés el­fojtására vetettek be.

keleti_roa.jpg

ROA katonák - 1944. (Bundesarchiv)

A közelgő vereség árnyékában 1944 augusztusában Himmler végre elismerte Vlaszovot a három hadosztályból álló ROA főparancsnokának, amelyet novemberben RNA (Orosz Nemzeti Hadsereg) néven szövetsé­ges hadseregnek ismertek el a németek. Vlaszovnak csak két hadosztályt sikerült meg­szerveznie, bár jelentkező bőven akadt; tömegével jöttek a birodalom­ba kényszermunkára hurcolt oroszok, és a Vörös Hadseregből sem szűnt meg a dezertőrök áramlása.

1945 tavaszán Vlaszov hadosztályai – semmibe véve a német parancsokat, és remélve, hogy a szövetségeseknek adhatják meg magukat, átverekedték magukat Csehországba. Utolsó harci tettként május első napjaiban csatlakoztak a prágai ellenállókhoz. A kom­mu- nisták befolyása alatt álló felkelők azonban nem fogadták szívesen őket.

keleti_leg6.jpg

Vlaszov eligazítást tart a ROA katonáinak - 1944.

A keleti légiók sorsa Nyugaton telje­sedett be. Semmi esélyük sem volt a partraszálló hadsereg elleni harcban. A légiók katonái megkönnyebbülten emelték magasba kezüket, immár má­sodszor a háború folyamán. A kozákok is, akiket a német parancs Jugoszláviá­- ba, Ausztriában és Olaszországba kül­dött, szerencsésen elkerülték a szovjet fogságot, és a szövetségeseknek adták meg magukat. A keleti arcvonalon ma­radt orosz, kaukázusi és ázsiai hadosz­tályok többsége és Vlaszov hadsereg­ének egy része szovjet kézre került. Ka- tonáik sorsát nem nehéz kitalálni.

A bejegyzés trackback címe:

https://2vilaghaborufegyverei.blog.hu/api/trackback/id/tr5013419211

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mr. Neutron 2017.12.05. 12:48:02

Ha jól tudom, az angolszász fogságba esett vlaszovistákat is átadták a szovjeteknek és rájuk is kb. ugyanaz várt, mint a többiekre.

barabasJ 2017.12.06. 01:06:23

A ROA létszáma 50–60 000 fő körül lehetett, a fogságba esettek többségét az amerikaiak adták át a SZU-nak. (A brit területen hadifogságba esetteket a britek nem adták ki.) Úgy tudom, ezen kívül még a "Galizien" ukrán hadosztály úszta meg Olaszországban, őket nem adták ki. Az amcsik csak később változtattak a kiadási gyakorlatukon, pl. az UPA (ukrán felkelő hadsereg) tagjait már nem adták ki, de ez már jóval a háború után volt. A kiadott "vlaszovisták" jó része a Gulagra került, ők (már aki még életben volt) 1955-ben egy hruscsovi amnesztiával szabadultak.

wantirna 2017.12.21. 21:14:26

Az angolszászok voltak azok, tehát az angolok is, akik 2.25 milliót, visszaszolgáltattak Sztálinnak (Operation Keelhaul), attól való félelmükben, hogy ha ezt nem teszik, a szövetséges elvtársuk megbosszulja magát a kezébe kerülő angolszász hadifoglyokon.
Bővebben: Nicholas Bethell: Tha Last Secret, Forcible Repatriation to Russia, 1944-7, Coronet, 1974.
Szép kis szövetség, mondhatom.

wantirna 2017.12.21. 21:22:02

Lásd még:
Nikolai Tolstoy: The Secret Betrayal, 1944-1947, Charles Scribners, 1977.
Nikolai Tolstoy: Victims of Yalta, Corgi, 1986.

wantirna 2017.12.21. 21:24:35

A Prágai Nyilatkozatot 1944. november 14-én felolvassa Andrej Andrejevics Vlaszov tábornok, az Orosz Felszabadító Hadsereg (ROA) parancsnoka:

„A bolsevikok elrabolták az emberektől
a szólásszabadságot,
a szabad vallásgyakorlást,
a magánélethez való jogot,
a helyváltoztatás szabadságát,
a vállalkozás szabadságát
és megtagadták mindenkitől annak lehetőségét, hogy találhasson a társadalomban egy olyan helyet magának, ahol kifejtheti képességeit.

Ezeket a szabadságjogokat terrorral, párt privilégiumokkal és erőszaktevéssel helyettesítették.

Oroszország népei már régóta kiábrándultak a bolsevizmusból.

Oroszország Népeinek Felszabadító Bizottsága ezennel a következő célokat deklarálja:
1. Sztálin önkényuralmának megdöntése
2. Oroszország népeinek felszabadítása a bolsevik rendszer alól
3. Oroszország népeinek azon jogai visszaállítása, amelyeket a nép forradalma kiharcolt 1917-ben.
4. A háború befejezése és becsületes béke kötése Németországgal
5. Egy új, szabad, nemzeti kormány felállítása bolsevikok nélkül és kizsákmányolók nélkül
6. Oroszország minden népe számára egyenlőség és az ő nyilvánvaló joguk biztosítása a nemzeti fejlődéshez, az önrendelkezéshez és a független önkormányzathoz.”
süti beállítások módosítása