A II. világháború fegyverei, járművei

Biber törpe tengeralattjáró

2017. november 11. - Habitus

A két darab torpedó hordozására képes Biber (Hód) elődjeinél lényegesen nagyobb, 6,5 tonnás zsebtengeralattjáró volt, amelyet eredetileg egy fős személyzettel terveztek, de a sorozatgyártás során áttértek a kétszemélyes kabin beépítésére. A jármű szükség esetén képes volt 30 méternél mélyebbre merülni, de torpedóit csak a vízfelszínre emelkedve tudta elindítani a célpont felé.

biber1944.jpg

A Hans Bartels korvettkapitány tervei alapján épült típust az 1944. júniusi, franciaországi szövetséges invázió során, majd a holland, belga és a norvég partok előtt nagy számban vetették be. A Biber-ek azonban lassúságuk, a felszín alatti haladásnál csekély – általában 10 tengeri mérföld körüli – hatótávolságuk, személyzetük alacsony kiképzettségi foka, valamint a nyugati szövetségesek igen hatékony tengeralattjáró-elhárító tevékenysége folytán számottevő eredményt nem tudtak elérni. A Biber-ből a háború befejezéséig összesen 324 darabot szállítottak le a hajógyárak. Ezekből nyolc maradt meg napjainkra, amelyek jelenleg Norvégiában, Németországban és Nagy-Britanniában vannak kiállítva.

TECHNIKAI ADATOK

  • Vízrebocsátás: 1944. március 15-én, Lübeck
  • Méretek: hossz 9,035 m; szélesség 0,96 m
  • Súly: 6,5 tonna
  • Személyzet: 1-2 fő
  • Fegyverzet: két G7e típusú torpedó
  • Merülési mélység: 40 m
  • Hatótávolság: 6,5 csomó sebesség mellett 10 mérföld (225 liter üzemanyaggal)
  • Meghajtás: egy 32 LE-s Opel–Blitz Otto-motor, és egy 13 LE-s villanymotor
  • Max. sebessége: vízfelszínen 6,5 csomó (12,03 km/h); lemerülve 6 csomó (11,10 km/h)

A bejegyzés trackback címe:

https://2vilaghaborufegyverei.blog.hu/api/trackback/id/tr1813231605

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása