A II. világháború fegyverei, járművei

IS-3 nehézharckocsi

2017. november 07. - Habitus

A harckocsik harci teljesítményének folyamatos elemzése, valamint az elszenvedett sé- rülések helyének/típusának vizsgálata után 1944-ben a szovjet hadvezetés eldöntötte, hogy elkezdik egy új nehézharckocsi fejlesztését, amely felváltaná az IS–2-t. A jármű ter- veit két csoport készítette el. Az egyik Kotyin vezetésével szokatlan homlokpáncélzatot fejlesztett ki, melyen a harckocsi elején csukafejszerűen illesztették össze a lejtős pán- céllemezeket. 

is3.jpg

Ez az elrendezés csökkentette a jármű tömegét, de reményeik szerint növelte a törzs ellenállását a becsapódó lövedékekkel szemben. A másik, N. L. Duhov vezette csoport radikálisan új, kerek serpenyő alakú tornyot alakított ki, és ebbe építette a 122 mm-es löveget. Mindez megnövelte a védelmet, mivel csökkentette a lövedékek becsapódási energiáját, javította a külső elrendezést és ennek következtében a harci hatékonyságot. Az első mintapéldányt 1944 októberében mutatták be Zsukov és Vaszilevszkij marsallok- nak, a sorozat-példányok 1945 elején kerültek a csapatokhoz, és egyes jelentések szerint részt vettek a Berlinért vívott harcokban. Gyártását 1946 közepéig folytatták, összesen 2311 példány készült el. Ez volt a háború során gyártott utolsó szovjet harckocsi.

TECHNIKAI ADATOK

  • Méretek - hosszúság 6,95 m; szélesség 3,05 m; magasság 2,73 mm
  • Súly: 46 500 kg
  • Személyzet: 4 fő
  • Fegyverzet: egy 122 mm-es D-25T L/43 löveg; 2 db 7,6 mm-es DT géppuska; és egy 12,7 mm-es DShK géppuska
  • Páncélzat: 30-160 mm
  • Hatótáv: 240 km
  • Sebesség: 37 km/ó (úton)
  • Motor: egy 600 LE (448 kW) V-2-Ks V-12 Diesel-motor

Az IS szovjet nehézharckocsik - részletesebben

A bejegyzés trackback címe:

https://2vilaghaborufegyverei.blog.hu/api/trackback/id/tr6513197414

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása